Print Friendly and PDF

2014. március 12., szerda

Szilvalekváros papucs





A receptet épp akkor találtam, amikor a nagybátyám lévén sikerült házi készítésű, isteni finom szatmári szilvalekvárhoz jutnom.
Az első tepsit még az eredeti recept szerint készítettem ( mely Gabriella blogjában olvasható ), de a másodikat már egy kicsit a saját ízlésemre alakítottam.
Íme !


Hozzávalók : 

- 400 g liszt
- 200 g zsír
- 1 kocka élesztő
- 40 gr. porcukor
- 2,5 dl tejföl
- csipet só
- házi, szatmári szilvalekvár
- kevés szatmári szilvapálinka ( elhagyható )
- cukor
- fahéj

Elkészítés : 

Az élesztőt kb. 1 dl.-nyi tejfölben kikeverem, feloldom, majd a liszttel, zsírral, porcukorral, sóval és a maradék tejföllel sima tésztává gyúrom.
30 perc pihentetés után a tésztát elfelezem, hogy könnyebb legyen vele dolgozni.
Egy adag tésztát kinyújtok, majd feltekerem. Az így kapott roládot képzeletben három részre osztom ( akár a kezünk élével be is jelölhetjük ), és a két szélső rész egyikét a középső rész alá, a másikat fölé hajtogatom.



Ezután ismét kinyújtom, majd négyzeteket vágok belőle.
Kikeverem a lekvárt pár csepp pálinkával, majd a négyzetek közepére kanalazok egy keveset. A két szemközti csücsköt összefogva, maga alá hajtogatom és kissé lenyomkodom. Sütőpapírral bélelt tepsibe rendezem őket.


Előmelegített, forró sütőben aranybarnára sütöm.
Amíg sül a sütemény, finom szemcséjű kristálycukorba fahéjat keverek, majd a kész, még forró papucsokat belemártom.



















Jó étvágyat !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...